Magyar leiras:

A kiállítást megnyitja: Lévai Péter magyar fizikus, kutatóprofesszor, a Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Márton A. András villamosmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, és több mint húsz évig dolgozott egy orvosi fejlesztőlaboratóriumban. Kutatásai eredményeként jelent meg a világon első ízben a számítógép-vezérlésű röntgenkészülék. A szabadalom utóbb a teljes egészében számítástechnikára épülő rendszerek alapját képezte. Mindeközben Márton A. András képzőművészeti tanulmányokat is folytatott a Dési Huber Studióban és1978-tól kizárólag a képzőművészetnek szentelte magát. 

Képzőművészeti pályája erősen kapcsolódik mérnöki múltjához, elsősorban a fizika, a matematika és a művészet határterülete foglalkoztatja, s ezek tételeivel analóg módon „humán törvényszerűségek” felismerésére törekszik. Képei a gondolkodástörténet néhány alapkérdésén való töprengésbe vonják be a nézőt.

Munkássága első szakaszát fekete alapon egy-egy vonalból felépített, filozofikus és szimbolikus, az idővel és térrel foglalkozó  kompozíciók jellemzik, majd a halk, de érzelemtelített színek harmóniája felé fordul. Megjelennek a képein példaképei, Klee, van Gogh, Chirico és Magritte utalások, később Bolyai Appendixének ábrái válnak a festményein a művészi értelmezés tárgyaivá. 

Az a Bolyai vonzza, aki szakítva a párhuzamossági axióma bizonyítására tett meddő kísérletekkel, az európai szemlélet egyik alappillérét jelentő axióma tagadásából indult ki, hogy egy új, ismeretlen világot fedezzen fel, amivel forradalmasította a geometriai szemléletet. Márton, Bolyait megidézve figyelmeztet arra, hogy az Ember egy új világot akar teremteni, mint ahogy Bolyai János is ezt akarta, amikor az euklideszi geometriát megtagadta.

Márton A. András művészetében kulcsszó a fegyelmezettség, mely abból a meggyőződésből táplálkozik, hogy a festészet — kézműves jellege ellenére is — alapjában szellemi tevékenység. Saját alkotói megközelítéséről nyilatkozta egy interjúban: „…arra gondoltam, hogy a festővásznon egy „új világot” teremtek a hiperbolikus geometriát leíró elemekkel, jelekkel, szimbólumokkal, és az „Univerzum matériáival” népesítem be azt. Számomra az ábrákkal képviselt Geometria a vágyott, de soha el nem érhető Kitekintés, a Kiút helyettesítő képévé vált“. 

A 2022 április 28-án a Barabás villában nyíló kiállítás szemléletes válogatást nyújt Márton A. András különböző korszakainak alkotásaiból.

A belépés díjtalan!

A kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai programok: 2022. MÁJUS 15. | VASÁRNAP 15.00 – 18.00 Mobil szobrok kreatív workshop  – villab – Vezeti: Tóth Anna festőművész. Díja: 3.500Ft/fő. A jegyeket kérjük előre megváltani a honlapon található jegyvételi linken keresztül, vagy személyesen a MOMkult jegypénztárában!