Meztelen terek – Megtisztulás
Megnyitó beszéd: LACZKOVICH BORBÁLA művészettörténész

Fürdőszobák, úszómedencék. Meztelen terek. A hiány és kendőzetlen igazság helyszínei. Mondrian geometrikus absztrakciójának művészi eszközének alkalmazásával.
Nekem ezt jelenti Sibitka Panni és Hardi Ágnes közös kiállítása. Ember ábrázolás nélküli enteriőrök és exteriőrök. Olyan tér ábrázolások ezek a munkák, melyekben az ember és a víz egybeolvadt hiány elemként, metafizikai valóságukban jelennek meg.

A két művészt furcsa módon ezek a hiány elemek kötik össze, az, ami nincs a képeken.

És persze az is, ami egyértelműen szembe ötlik velünk. A hidegburkolati elem, a csempe, amely az itt látható képek meghatározó építő egysége. A csempe, ami könnyen tisztítható, sterilizálható és ez utóbbi tulajdonsága miatt minden olyan épületben és helyiségben megtalálható, ahol extra igényünk támad a higiéniás körülmények megteremtésére.

A tisztaságnak a megtisztulásnak az eszményképei ezek a művek. Már az ősi és a keresztény mitológiában is számos példát tudnék felsorolni a spirituális fürdés aktusára, mint a gyermek szentelt vízbe merítése vagy a hinduk számára a Gangesz folyóban való fürdés. Ezek mind a bűnöktől való lelki tisztulás és az üdvösség felé mutató rítus aktusai.
Az ember számára a víz folyékony halmaz állapotával való organikus egyesülés megtapasztalása, amikor a víz körbe ölel, magába fogad, az mind az anyatermészethez való visszatalálás gesztusa, és a megtisztulás eszményével azonosítható. Analógiákból még egy egész sort tudnék felmutatni, de ugorjuk kicsit vissza a jelenbe.
Az egyik kedvenc képem, amely hűtőmágnesként otthonom konyhájában virít, az David Hockney: Man in Shower című munkája. Nála a víz realisztikus valójában jelenik meg. Színe mindig más és más, hiszen transzparenciájából fakadóan a háttér színei határozzák meg, vagy épp a vonalak mozgásával érzékelteti.
Hockney-t a hétköznapiság és a polgári lét realisztikus festőjeként szokták emlegetni. Ezzel szemben Sibitka Panni harsány, popposan csillogó és polgárinak tűnő képei sokkal inkább egy rejtett spirituális megtisztulás ábrázolásai, amelyek Hardi Ágnes visszafogott, minimalista reliefjeivel diskurzusba lépve még erőteljesebben érzékelhető. Itt hívnám fel a figyelmet a rusztikus arany tükör ábrázolására, amely mandorlaként is értelmezhető, amely saját magunkat vesz körül.
A fizikai megtisztulás kéz a kézben jár a lelki megtisztulással, ebből erednek az ősi fürdő rítusok. Még a legateistább ember is felfrissül egy jól eső zuhany után, mely civilizációnk mindennapi fizikai megtisztulási rituáléjának tekinthető és melynek szent tere a fürdőszoba.
Ez az a hely, ahol levetkőzzük civilizációs gönceinket és minden a társadalom által magunkra aggatott státusz szimbólumot. Ez által megszabadulunk minden védelmi hálónktól, önmagunk előtt is meztelenül lépünk be a vízsugár alá, elhatárolódva a külvilág zajától. Sibitka Panni ezt a szent teret, a mindennapok szellemi felemelkedésének színterét helyezte festészetének fókuszába, amely, mint védő burok vesz körbe és védelmez.
Innen nézve úgy tűnhet kilométerek választják el Hardi Ágnes hidegburkolattal fedett, végtelen monotonitásba futó, elhagyatott lynchi tájképeitől, melyek a civilizáció eltűnésének pszihothrillerbe illő tetthelyei.
A kiüresedett terek és titokzatos rejtett lépcsők, melyekről sejtelmünk sincs, hogy hová vezetnek, fekete lyukként szippantják magukba az arra tévedt, keresetlen látogatót.
Olyan érzésem támad, hogyha túl sokáig nézem ezeket a műveket, akkor a következő pillanatban a rousseaui- naív festészet perspektíva nélküli vad burjánzása, a kúszó indák és trópusi növények átvennék a hatalmat és engem is elragadnának.
Ezért aztán önvédelemből a magány édes életérzését húzom elő lélekkosaramból és a mozdulatlanságot, az elszakadást és a befelé figyelő meditatív érzéseket valami lelki megtisztulással, pozitív életérzéssel akarom azonosítani. Talán gyávaságból teszem, mert az egyedül lét és a rideg, pusztulásnak indult úszómedencék csernusi kegyetlenséggel szembesítenek önmagam kicsinységével és a természeti erők ember feletti hatalmával.

Ahogy fentről lefelé szemléljük a síkszobrokat, amelyek fent találhatók az emeleten, olyan érzések kerítenek hatalmukba, mint amikor a wall street farkasai filmben a felhőkarcoló tetején állva a mélység vonzásáról beszélgetnek. Egyszerre félelmetes, vonzó és felemelő. Nehéz elviselni ezt a dermedtséget kiváltó pillanatot, mert félő, hogy az Yves Klein kék örvényeként ismert turbulencia magával ragad és nem eresztene többé.
Az ezekből a művekből áradó magányt csak tiszta lélekkel lehet elviselni, máskülönben a végtelenbe ránt minket is.
Itt kanyarodjunk vissza, a lelki megtisztulás kikövezetlen útjára, hiszen, amit ma itt látunk, az két művésznő közös útja, melynek egyik végéből Sibitka Panni, másik végéből Hardi Ágnes indult el, hogy munkáik esszenciája az út közepén találkozzanak.
Ez az esszencia számomra az önismerethez és az egyedülléthez való viszonyulás különféle vizuális megfogalmazása, de javaslom, hogy inkább csak nézze meg mindenki ezeket a műveket és írja meg hozzá a saját sztoriját. Így sokkal szórakoztatóbb lesz a mai este.

Köszönöm a figyelmüket.