Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. A klasszikus polgári eszményeknél értékesebbet nem talált, így ezeknek adott hangot műveiben.

„Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is.” (Márai Sándor)