A művész legutóbbi alkotói programját és ez időszak alatt készült alkotásainak hangulatát kifejezetten a Barabás Miklós festőművész egykori klasszicista villájának aurájára, annak környezeti adottságaira reflektálva határozta meg. Mondhatnánk azt is, hogy „helyspecifikus tájfestészet” amit itt láthatunk, természetesen nem klasszicista stílusban, hanem a természet és korunk viszonyaira reflektálva kortárs festészeti eszközökkel láttatva az egyre nagyobb értéket jelentő élő természetet.

Megnyitja: Révész Emese művészettörténész

„A művek egymást követően jöttek létre, különböző anyag és felületkezelési kísérletek révén. A festő a vásznon, vagy a kép hordozóján először színfelületeteket hozott létre, amelyek vagy tiszták, vagy festékrétegek keveredését mutatják. Ez a keveredés mechanikusan, a színek egymáson való elhúzásából adódik. A szín, vagy annak keverésének esztétikája önmagában gyönyörködtető, egy olyan rendszer, amit közelről érdemes leginkább szemügyre vennünk. Minden festményen más színek összjátékát láthatjuk, ez adja különböző karakterüket. Az alkotásokon a következő réteget sötét sávok, vagy töredezett vonalstruktúrák adják, amelyek vagy festettek, vagy egy lenyomatként kerültek a színfelületre. Az így teremtett hálózatok a művek egy részén konkrét képet idéznek bennünk, erdei fák perspektivikus szövetét, amelyek felismerését, Cseke világos színfoltokkal segíti. Van, ahol a vonalháló absztrakttá válik, van, hogy fejformát idéz, vagy van, ami engem időben elmozduló csillagok rajzolatára emlékeztet. A felületen a rajzolat asszociációkhoz vezet, amelyek az alattuk lévő színjátékot konkretizálják, vezetik a valósággal való párhuzamba- állíthatóság felé. De van e munkáknak egy olyan tartománya, amit a néző nem vesz észre. Ott van, de nem láthat. Lehet, hogy gondol rá, de ha nem jártas a képzőművészet világában, akkor azt mondanám, nem mer rá gondolni. Ez ugyanis a véletlen játéka az alkotás folyamatában, ami látszólag ellentmond a tudatos művészi magatartásnak. Pedig ennek az a lényege, hogy ahogy a művész megpróbálja befolyásolni az anyagot, úgy hagyja, hogy az anyag befolyásolja a kép születését. Azaz vannak felületek, amik lehet, hogy nem úgy alakulnak, ahogy elképzelte, hanem jobban, látványosabban, az alkotót is meglepő hatásokat keltve. A kép ezért nemcsak készül, hanem születik is.”

Az idézett szöveg Petrányi Zsolt művészettörténésztől hangzott el, Cseke Szilárd „CSEND-20” című kiállításának megnyitóján 2020. október 6-án a Hegyvidék Galériában.

CSEKE SZILÁRD
1991-ben a Pécsi Egyetemen, majd 1995-ben a Pécsi Egyetem posztgraduális művész képzésén, a Képzőművészeti Mesteriskola Festőművészet szakán diplomázott. Mesterei: Keserü Ilona, Bencsik István és Konkoly Gyula voltak. A festészet és az interaktív installációk területén alkot. Festészetének témái a természeti környezetre, valamint társadalmi jelenségekre reflektáló festmény-sorozatok. Interaktív installációiban az identitás, a gazdaság és társadalom témaköreit kutatja. Sustainable Identities – Fenntartható Identitások című több médiumot átfogó projektjével szerepelt az 56. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén. 2014-től Munkácsy-díjas.
Képzőművészeti szervező tevékenységébe tartozik számos kiállítási projekt koncepciójának kidolgozása, megvalósítása, nonprofit és kereskedelmi galériákban, hazai és nemzetközi művészeti vásárokon. Társalapítója és 2016-ig szakmai vezetője a Molnár Ani Galériának és a Park Galériának. Munkái külföldön és idehaza, több jelentős magán- és közgyűjteményekben szerepel: Ludwig Múzeum, Budapest; Deutsche Telekom, Bonn; AXA Art Americas Corporation, New Yorkm, Magyar Nemzeti Bank, Budapest.

A kiállítás november 23-ig tekinthető meg H-Cs 9-17 óra között.