Mert mit csinál Bea? Fest. Egyszerűen csak fest. S , hogy mit fest? Ami csak az eszébe jut. Tájat, felhőt és utat, táncot és zenét, a nőiség megfoghatatlan EGY KIÁLLÍTÁS MARGÓJÁRA mélységeit. Talán szerelmet. Tanulatlan, zabolázatlan és zabolázhatatlan, „egyszerű” festőnő. Mert festőnő – mára biztosan. Keretek közé foglalja a bekeretezhetetlen balatoni tájat, újra rajzolja Párizs unalomig ismert képét, fittyet hány Degas táncosnőire – frissebbeket rajzol. Nem tagja sem iskolának, sem irányzatnak – csak fest. Technikailag tud mindent – ösztönösen.

Talán megálmodta, talán tudta mindig. Mint mondtam: nem a tudatosság, sokkal inkább a végletek festője. Ebben viszont tudatos: akkor emeli felé az ecsetet, ha lelke mélységeibe enged bepillantást, vagy akkor, ha számunkra (közvetítő nélkül) elérhetetlen magasságokból hoz üzenetet. Bea a jelenszázad festője. Előtte volt minden. Letagadhatatlan. Vele lesz több minden – a képeit látva nehezen letagadható.

Túlzás nélkül állítható: megfesti magát, és magán keresztül átszűrve ezt a bonyolult, nehezen – egyre nehezebben – érthető, túlbonyolított és túldimenzionált világot. Mondhatnánk rá, hogy „vissza a gyökerekhez”? Semmiképp. Ő nem visszanyúl valamihez, valakihez, hanem újonnan ver, újonnan vert gyökeret – ebben a gyökértelen világban. Művészileg biztosan. Magánemberként? Nem hiszem. Boldog családban élő, boldog ember. Bea a helyén van.

A kiállítás április 21-ig tekinthető meg.