Magyar leiras:

A hatvanas évek beatgenerációjának egyik kimagasló egyénisége. Klasszikus zenei tanulmányai után beatzenekarokban játszott, tizenhat évesen dalokat komponált. A Tolcsvay Trió alapító tagja. Elsőként ötvözi a rockmuzsika elemeit a magyar népzenével, új utat nyitva ezzel a hazai rockzenének. 1973-tól a Fonográf együttes tagja és zeneszerzője, több mint húsz lemezt készítettek együtt. 1973-ban komponálta Petőfi Sándor versére az azóta legendássá vált Nemzeti dalt, mely korosztályának himnuszává lett.

Színpadi művei közül a legjelentősebbek a Doctor Herz című musical, a Dickens Karácsonyi énekéből készült Isten Pénze, valamint a Mária evangéliuma. Magyar Mise című művében monumentálisan ötvöződnek a népi, a klasszikus és a rockzenei hagyományok, Testamentom címmel oratóriumot komponált Bella István verseire, amely a doni magyar tragédia szimfonikus zenekarra és férfikarra írt feldolgozása. Bábel és ÖrökKörök című balettjét a Győri Balett mutatta be, a Rákóczi Fantáziát a Párizsi Magyar Intézetben, majd a Római Magyar Akadémián, Kassán és Brüsszelben is hallhatták. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára komponált oratóriumot Egy mondat a szabadságról címmel, amelynek szövegét Bródy János írta.

Munkája elismeréseként Emerton-díjat, Erzsébet-díjat, Köztársasági keresztet, Erkel Ferenc-díjat kapott.

Ott leszek!