Magyar leiras:

IRODALMI KERTELŐ

A Kert költői növényeinek megismerése Gadó György Pál erdőmérnök, természetfilmes vezetésével.

Barabás Miklós festőművész szerette a Városmajort és a növényeket. 1839-ben, mikor a telket megvásárolta, szőlősorok futottak fel a Kis-Sváb-hegyre. A séta röviden megidézi az akkori kert képét, de igazán a mai növényekkel foglalkozik, amelyek jelentős részét 2003-ban, a Villa felújításakor kiváló tájépítészek terve alapján ültették. A séta során kiderül, hogy a kertben megtalálható növényfajokról hazai és külföldi költők nagyszerű verseket írtak. A szerzők sokszor egészen közeliek, hiszen Nemes Nagy Ágnes és Térey János a XII. kerületben lakott, de Kosztolányi Logodi utcája is alig egy kilométerre van a Barabás Villától.
A séta résztvevői a kert olyan kevésbé közismert növényfajaival is megismerkedhetnek, mint az amerikai tulipánfa vagy a tiszafa, de néha a leghétköznapibb fák is megihlették az írókat, költőket. A kertben található növények közül a havonta megrendezett séták résztvevői mindig azokkal ismerkedhetnek meg, amelyek abban a hónapban éppen leglátványosabb arcukat mutatják. Őszre a fák és bokrok termése beérik, októberben már a lombszíneződés is megkezdődik. Vagy ahogy Rilke versének címe mondja: Most ég a borbolyák langy bíbora. Szomorú, hogy a csörgőfa mellett nem csak azért kell megállnunk, mert kis „lampionjai” ebben az időszakban látványosak, hanem azért is, mert a fáról szóló vidám vers szerzője, Térey János a közelmúltban fiatalon meghalt.

A séta időtartam kb. 90 perc.

Jegy | 800 Ft, Hegyvidék Kártyával kedvezményes jegy 500 Ft
Jegyek kaphatók a barabasvilla.hu oldalon és a MOMkult jegypénztárában.
Kedvezményes jegy kizárólag személyesen váltható.