1974-ben ismerkedtek össze. Kisebb megszakításokkal azóta zenélnek együtt. Ebben volt hét év komoly munka, sikerek nélkül, és még több év nagy sikerekkel. Bár mindketten önálló utakon indultak el (Laár humorista lett, buddhista pappá szentelték, Bornai saját lemezeket írt és szerzője sok nagy sztárnak, pl. Koncz, Somló) anya-zenekaruk, a KFT ma is koncertezik. Pályájuk egyik csúcsának mondható a „Bál az Operában” címmel három éve a Magyar Állami Operaházban megtartott nagysikerű előadás, valamint 2017. júniusában a MÜPA Bartók-termét töltötték meg, és adtak emlékezetes koncertet.

Negyvenhárom év és rengeteg kaland. Van miről mesélniük.

Szeretnéd, ha egyszer csak neked játszaná el azt a dalt, igaz?
A Get Closer Acoustic egy olyan koncertsorozat, ahol a rajongók soha nem tapasztalt közelségbe kerülhetnek kedvenceikkel, ahol megtudhatják, “mire gondolt a költő”, ahol a középpontban végre a zene áll, “a sok lány sem sikonyál”, ahol neked éneklik azt a sokkal szebbet, ami csak a tiéd.
A havonta megrendezésre kerülő produkció célja a magyar könnyűzenei élet új irányból való megközelítése, egy olyan különleges koncertélmény megteremtése, mely során a közönség – amellett, hogy a kordonokat és a nagy tömeget hátrahagyva, szűk körben, intim hangulatban hallgatja a zenekart – közelebbről is megismerkedhet kedvenc előadóival, dalaival.

Jegy | 6000 Ft

Jegyek kizárólag online kaphatók a getcloserconcerts.jegy.hu oldalon.

Megosztás